Alapvizsgálatok
A szem a legfontosabb érzékszervünk
Elsősorban a látással szerzünk információkat a környezetünkről. A szem épsége, egészsége tehát nagyon fontos.
Teljes szemvizsgálat az Oasis-Stúdióban
![A szem fénytörőrendszerét a szaruhártya, a csarnokvíz, a szemlencse és az üvegtest alkotja. A szaruhártya felszínét a könny teszi még simábbá. Emiatt csak a szem teljes vizsgálata adhat választ a látással kapcsolatos zavarokra, problémákra.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-1.jpg)
A szem fénytörőrendszerét a szaruhártya, a csarnokvíz, a szemlencse
és az üvegtest alkotja. A szaruhártya felszínét a könny teszi még
simábbá. Emiatt csak a szem teljes vizsgálata adhat választ a látással
kapcsolatos zavarokra, problémákra.
Látásvizsgálat
A szem a látószervünk, így legfontosabb tulajdonsága maga a látás. Ennek minőségét több vizsgálattal tudjuk vizsgálni.
A látóélesség
![A látóélesség a szem felbontóképességét adja meg: azt, hogy adott távolságból milyen közeli két pontot tud a szem még különállónak felismerni. Ép esetben a szem látóélessége (visus-a) teljes. Ilyenkor a szem a nyugalmi állapotban a végtelenből jövő, párhuzamos sugarakat úgy töri meg, hogy azok az ideghártya síkjában egyesülnek képponttá. Ha a szem törőereje és/vagy hossztengelyének mérete eltér a normálistól, a párhuzamos sugarak nem az ideghártyában egyesülnek képponttá, hanem az előtt vagy mögött. Ilyenkor a szem hibás fénytörésű lesz, és ennek mértéke szerint jelentősen romolhat a látóélesség is. A fénytörési hibák közé tartozik a (rövidlátóság) myopia, a túllátóság (hypermetropia) és az asztigmia (cylinderes fénytörési hiba). Ennek vizsgálata gyors, fájdalommentes, szemcseppet nem igényel.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-2.jpg)
A látóélesség a szem felbontóképességét adja meg: azt, hogy adott
távolságból milyen közeli két pontot tud a szem még különállónak
felismerni. Ép esetben a szem látóélessége (visus-a) teljes. Ilyenkor a
szem a nyugalmi állapotban a végtelenből jövő, párhuzamos sugarakat úgy
töri meg, hogy azok az ideghártya síkjában egyesülnek képponttá. Ha a
szem törőereje és/vagy hossztengelyének mérete eltér a normálistól, a
párhuzamos sugarak nem az ideghártyában egyesülnek képponttá, hanem az
előtt vagy mögött. Ilyenkor a szem hibás fénytörésű lesz, és ennek
mértéke szerint jelentősen romolhat a látóélesség is. A fénytörési hibák
közé tartozik a (rövidlátóság) myopia, a túllátóság (hypermetropia) és
az asztigmia (cylinderes fénytörési hiba). Ennek vizsgálata gyors,
fájdalommentes, szemcseppet nem igényel.
A kontrasztérzékenység
![A kontrasztérzékenység vizsgálata során az egyén távolra korrigált lencsével, meghatározott távolságban ül a tábla előtt, amelyen szürke tónusú mezőkben eltérő kontrasztú jeleket kell felismernie. Soronként változik a jelek vastagsága, egy soron belül pedig egyre kisebb a jel és a háttér közötti kontraszt. Minél tovább látja a páciens a jeleket, azaz minél kisebb tónuskülönbségeket észlel, annál jobb a kontrasztérzékenysége. A vizsgálat gyors, fájdalommentes, szemcseppet nem igényel.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-3.jpg)
A kontrasztérzékenység vizsgálata során az egyén távolra korrigált
lencsével, meghatározott távolságban ül a tábla előtt, amelyen szürke
tónusú mezőkben eltérő kontrasztú jeleket kell felismernie. Soronként
változik a jelek vastagsága, egy soron belül pedig egyre kisebb a jel és
a háttér közötti kontraszt. Minél tovább látja a páciens a jeleket,
azaz minél kisebb tónuskülönbségeket észlel, annál jobb a
kontrasztérzékenysége. A vizsgálat gyors, fájdalommentes, szemcseppet
nem igényel.
Látótérvizsgálat
![A látótér az egyenes fejtartással, egy szemmel előre tekintve belátott teret jelenti (annak a két dimenziós, sík vetületét). Vizsgálata nagyon fontos bizonyos betegségekben, például zöldhályogban, de 40 év felett érdemes évente elvégezni szűrő jelleggel. A szűrővizsgálat 10 percet vesz igénybe és nem igényel szemcseppet.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-4.jpg)
A látótér az egyenes fejtartással, egy szemmel előre tekintve
belátott teret jelenti (annak a két dimenziós, sík vetületét).
Vizsgálata nagyon fontos bizonyos betegségekben, például zöldhályogban,
de 40 év felett érdemes évente elvégezni szűrő jelleggel. A
szűrővizsgálat 10 percet vesz igénybe és nem igényel szemcseppet.
Egyéb vizsgálatok
A panaszoknak megfelelően lehetőség van egyéb vizsgálatokra is. Ilyen
a kétszemes együttlátás vizsgálata, a térlátás vizsgálata stb.
Réslámpás vizsgálat
![A réslámpa az egyik legfontosabb vizsgáló alapeszköz. Használatakor optikailag hibátlan résfény vetül a szemre, így átvizsgálható annak csaknem minden rétege. A rés méreteit beállítva változtatható a kapott hasáb alakú kép, továbbá beállítható a fény erőssége is. A nagyítás 6-60-szoros lehet. A szemfelszín betegségeinek feltárásához a réslámpa nélkülözhetetlen. A vizsgálat pár percig tart.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-5.jpg)
A réslámpa az egyik legfontosabb vizsgáló alapeszköz. Használatakor
optikailag hibátlan résfény vetül a szemre, így átvizsgálható annak
csaknem minden rétege. A rés méreteit beállítva változtatható a kapott
hasáb alakú kép, továbbá beállítható a fény erőssége is. A nagyítás
6-60-szoros lehet. A szemfelszín betegségeinek feltárásához a réslámpa
nélkülözhetetlen. A vizsgálat pár percig tart.
Szemnyomásmérés
![A szem belnyomását több módon is lehet mérni, de a nemzetközileg is elfogadott legpontosabb módszer az ún. applanációs mérés. Ez azt jelenti, hogy az érzéstelenítő szemcsepp cseppentését követően egy kis prizmával a szaruhártya felszínén mérjük a szemnyomást. A prizma a réslámpára van szerelve, így a két vizsgálatot lehet egymás után végezni. A szemnyomás mérése nélkülözhetetlen szemműtétek előtt és után, valamint zöldhályog gyanú illetve betegség esetén. A szemfenék és az üvegtest vizsgálat réslámpánál és a látott kép (szemfenék)](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-6.jpg)
A szem belnyomását több módon is lehet mérni, de a nemzetközileg is
elfogadott legpontosabb módszer az ún. applanációs mérés. Ez azt
jelenti, hogy az érzéstelenítő szemcsepp cseppentését követően egy kis
prizmával a szaruhártya felszínén mérjük a szemnyomást. A prizma a
réslámpára van szerelve, így a két vizsgálatot lehet egymás után
végezni. A szemnyomás mérése nélkülözhetetlen szemműtétek előtt és után,
valamint zöldhályog gyanú illetve betegség esetén.
A szemfenék és az üvegtest vizsgálat réslámpánál és a látott kép (szemfenék)
Szemfenék vizsgálat
![A szemfenék a szemgolyó hátsó részét, „hátsófelét” jelenti. Az itt található látóhártya-terület a leglényegesebb a látás szempontjából. Olyan betegségek tárhatók fel, mint a maculadegeneráció vagy a látóigedsorvadás. A szemfenék teljes vizsgálatához pupillatágítás szükséges.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-7.jpg)
A szemfenék a szemgolyó hátsó részét, „hátsófelét” jelenti. Az itt
található látóhártya-terület a leglényegesebb a látás szempontjából.
Olyan betegségek tárhatók fel, mint a maculadegeneráció vagy a
látóigedsorvadás. A szemfenék teljes vizsgálatához pupillatágítás
szükséges.
Az üvegtest vizsgálata
Az üvegtest a szemgolyó belsejének nagy részét kitöltő kocsonyás
anyag. Mivel a látáshoz nélkülözhetetlen fénysugarak rajta keresztül
jutnak el a retinához, vizsgálata nagyon fontos.Ez történhet
réslámpával, erős (90 dioptriás), speciális lencsékkel. A vizsgálatot
végezhetjük külön világítóegységgel is, amely különösen gyermekek
vizsgálatánál praktikus. Ezek a vizsgálatok fájdalommentesek, de előtte
pupillatágító szemcseppet kell használni.
ORBSCAN vizsgálat
![A szaruhártya-topográfia használatakor a szaruhártya törőerejét a teljes felületen meghatározzuk, valamint áttekintő képet nyerünk a szaruhártya teljes felszínéről. A modern cornea-topográfoknak két fő csoportja van: a régebbi, reflektív elven működő és a modern pásztázó résfényt használó készülékek. A pásztázó résfényt használó típusok a szaruhártya felszínére résfényt vetítenek, amely limbustól limbusig többször végigpásztázza a corneát és az elülső csarnokot. Így működik többek között az Orbscan topográf is. Használatával fel tudjuk térképezni a szaruhártya felszíni egyenetlenségeit (műtétek, szaruhártya-átültetés, keratoconus) precízen és többek között pontosabb a kontaktlencse illesztés is.](/lib/wysiwyg/uploads/alapvizsgalatok-8.jpg)
A szaruhártya-topográfia használatakor a szaruhártya törőerejét a
teljes felületen meghatározzuk, valamint áttekintő képet nyerünk a
szaruhártya teljes felszínéről. A modern cornea-topográfoknak két fő
csoportja van: a régebbi, reflektív elven működő és a modern pásztázó
résfényt használó készülékek. A pásztázó résfényt használó típusok a
szaruhártya felszínére résfényt vetítenek, amely limbustól limbusig
többször végigpásztázza a corneát és az elülső csarnokot. Így működik
többek között az Orbscan topográf is. Használatával fel tudjuk
térképezni a szaruhártya felszíni egyenetlenségeit (műtétek,
szaruhártya-átültetés, keratoconus) precízen és többek között pontosabb a
kontaktlencse illesztés is.